~1.rész

Sziasztok! Egy új bloggal rukkolok elő. Remélem tetszeni fog.

                                                                      *Naty*

-Mi a bajom doktor úr?-kérdeztem aggódva.

-Ezt nem igazán nevezném bajnak! Maga gyermeket vár! Gratulálok!-mondta a doktor úr. Egy kő esett le a szívemről. Azt hittem komoly bajom van. Várjunk csak! Mit mondott? Én? Terhes? De hát. Szedtem a tablettát.

-Köszönöm! Hanyadik hónap?-kérdeztem boldogan. Egy gyerek. Attól a férfitól akit szeretek. Ez csodálatos.

-3. hónap! Lassan nőni fog a pocakja is! 1 hónap múlva várom ultrahangra!-mondta a doktor úr mosolyogva.

-Köszönöm! Viszlát!-mondtam és elhagytam a rendelőt.

Beültem az autómba és haza indultam. Benyitottam, lepakoltam a holmikat, levettem a cipőm és a kabátom. 

Leültem a kanapéra és a hasamra helyeztem a kezem. 6 hónap múlva már anyuka leszek! Ez hihetetlen.

Harry mit fog hozzá szólni?

Kivettem a telefonom a zsebemből és tárcsáztam Harryt.

-Igen?-kérdezte nem túl kedvesen.

-Szia! Beszélnünk kéne! Személyesen!-mondtam.

-Egyet értek! Várj! Mindjárt ott vagyok!-mondta és lerakta.

Már 3 napja nem találkoztunk. Ő is dolgozott, meg én is. De nem probléma. Nem először fordul elő. Szeretem és ezt az idő nem változtatja meg.

-Szia!-nyitott be az előszobába, majd bejött a nappaliba.

-Szia!-mosolyogtam majd felálltam, hogy megcsókoljam, de arcát elfordította.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-Veled semmi baj! Figyelj Naty! Nekem ez már nem megy tovább! Szerettelek, de már nincs meg az a szikra!-mondta. Könny szökött a szemeimbe, majd elő is törtek.

-Hogy teheted ezt velem? Takarodj innen!-mondtam és az ajtó felé mutattam.

-Naty! Sajnálom! Kérlek ne...-mondta.

-Azt mondtam tűnj el innen!-ordítottam. Harry lesütötte szemeit és távozott. Sírva rogytam le a földre.

Mi lesz most velem? Na meg a kicsivel!

Ismét a telefonomért nyúltam.

-Eleanor! Át tudsz jönni?-kérdeztem sírva a telefonba.

-Igen! Mi baj? Te jó ég! Miért sírsz? Azonnal ott vagyok!-mondta és lerakta.

5 perc múlva idegesen rontott be az ajtón a nővérem Eleanor. 

-Mi a baj? Mi volt az orvosnál?-kérdezte és leült mellém a földre.

-Ott minden rendben volt! Harry szakított velem.-mondtam bömbölve.

-Mit csinált? Miért?-kérdezte aggódva és a combomat simogatta.

-Azt mondta már nincs meg az a szikra!-mondtam gúnyosan utánozva Harryt.

-Nyugi! Majd találsz egy másik, sokkal jobb srácot! Hidd el!-mondta és átölelt.

-De nem fogok keresni. Most rá kell koncentrálnom!-mondtam apró mosollyal arcomon.

-Kire?-nézett rám furcsán.

-Eleanor! Nagynéni leszel! Terhes vagyok!-mondtam mosolyogva.

-Hogy mi? Te jó ég! Gratulálok!-mondtam és boldogan átölelt, de utána lefagyott az arcáról a mosoly.

-Harry az apja ugye?-nézett a pocakomra.

-Igen!-mondtam szipogva.

-Tudja?-kérdezte.

-Nem! Nem is fogja! Légyszi ne mond el Louisnak se! Ő tuti elmondja Harrynek!-könyörögtem.

-Rendben! Lakat a számon! Hány hónapos?-kérdezte izgatottan.

-3!-mondtam mosolyogva.

-Ultrahang mikor lesz?-kérdezte.

-1 hónap múlva!-mosolyogtam.

-Ez csodás! Nagynéni leszek!-örvendezett.

                                                                          ***

Ezek az emlékeim arról a napról mikor megtudtam. Mondhatom nem a legszebb!

De nekem így is tökéletes volt. Eleanor dolgozik én pedig itthon vagyok! Melodie pedig oviban van. Igen! Már ovis! Melodie-nak hívják! Melodie Styles-nak! Még is csak az apja nevét kell viselnie! 

Ő egy kis gyémánt! Gyönyörű és nagyon imádom. 

Palacsintát készítek neki! A nutellás a kedvence, mint minden kisgyereknek. Mindig megmosolyogtat, amikor tiszta maszat az arcocskája. Ő a mindenem. Sajnos a nagyszüleit már nem ismerheti. Az én részemről legalábbis. De az apja részéről sem fogja. pedig Anne imádná Melodie-t.

Az én szüleim kiskoromban meghaltak. Eleanor nevelt fel, egyedül! Amíg rá nem talált Louisra. Ő élete szerelme. Azóta ők a családom és most már Melodie is közénk tartozik.

A palacsinta kész! Már csak meg kell várni, míg a kis rosszcsont beront a lakásba.

3....2....1...!

-Palacsintaaaaaaaaaaa!-szalad be a bejárati ajtón ordítva, gyermeki pöszeséggel kiejtve a szót.

-Hányszor kell elmondanom, hogy a cípőt az ajtóban vedd le?-néztem gyönyörű szemeibe.

-Nem tudom!-mondta és felültettem egy székre, majd elé tettem egy tányérral a palacsintából. Azonnal rá vetette magát, én pedig kitépőzáraztam a cipőjét és kivittem az előszobába.

Belenéztem a tükörbe! Egy boldog anyuka lettem! Már 4 éve!

-Kééérek mééég!-ordított a konyhából.

Nevetve odarohantam és felkaptam a lányomat. Dobálni kezdtem a levegőbe és csiklandoztam.

-Duci leszel ha így folytatod!-nevettem.

-Anyuu! Ne csinááld!-kacagott. Olyan édes mikor nevet!

-Tudod mikor kapsz még palacsintát?-néztem rá komolyan.

-Ha jendet jakok a szobámba!-mondta nem túl nagy élvezettel. Olyan kioktatóan. Az 'r'  betű még nem megy..

-Pontosan! Na sipirc!-mondtam és letettem. Felszaladt az emeletre egyenesen a szobájába. Nevetést hallottam. Már megint mit csinál?

Felbaktattam a lépcsőn.

Belekente a nutellát a falba. Valahogy ezt éreztem.

-Nem felejtettél el valamit?-néztem rá mérgesen.

-Kezet mosni..bocánat!-mondta majd odarohant és átölelt. Ezt tőle már megszokott. Tudja, hogy nem lehet rá haragudni. Ravasz kislány. De most nem hagyom magam.

-Nem Melodie! Nincs bocsánat! Tudod mi lesz most? Elővesszük a nevelő vödröt!-mondtam ördögi kacajjal a végén.

-Ne! Anyu! Kéjlek!-mondta nevetve.

Kihoztam a fürdőszobából egy vödröt. Beleöntöttem a megfelelő tisztítószert és beletettem egy szivacsot! Bevittem Melodie szobájába.

-Tessék kisasszony! A fal legyen megint rózsaszín nem pedig kaki barna!-mondtam utasítóan.

A 'kaki' szó hallatán elnevette magát. Gyerekek! Imádnivalóak!

Megfogta a szivacsot és dörgölni kezdte a falat. Erősebben akarta, ezért felállt és felrúgta a vödröt. Hát ez hihetetlen ez a lány!

-Na Melodie! Ezzel most mit fogsz kezdeni?-mutattam a tócsára.

-Semmit! Megvájom amíg meszájad!-mondta, a kezembe nyomta a szivacsot és emelt fővel távozott. Elnevettem magam. Hihetetlenül büszke! Pont, mint az apja!

Letakarítottam a nutellát a falról, majd a lányom után mentem.

-Igen is kapitány!-ordított a tv előtt.

-Óóóóó...kilakik odalent kit jejt a víz. Songya bob kocka. Sájga a színe és lyuk jajta tíz. Spongya bob nadjág...-énekelt és ugrándozott.

Akaratlanul is elnevettem magam, majd felkaptam a videókamerát és elkezdtem venni a lányom ízléstelen táncát.

Hihetetlenül édes! 

-Sziasztook!-nyitott be Eleanor.

-Eleanoj!- ugrott nénikéje nyakába, aki felkapta a kislányt.

-Köszönjetek a kamerának!-mondtam és az arcukat kezdtem venni.

-Sziaaa!-mondták egyszerre és integettek.

-Ajajjj! Palacsinta van? Mit csinált már megint?-nevetett fel a nővérem.

-Maradjunk annyiban, hogy kicsit átfestette a falat és ismét ő nyert, nekem kellett takarítani!-mondtam nevetve.

-Azt gondoltam! Túl jó anyuka vagy!-mondta és megbökött, én pedig elmosolyodtam.